Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


38.rész

2012.05.05

 fa.jpg Akai ito - Vörös fonal

  38.rész

   Néztem a fehér tündért aki elégedetten mosolygott. És észre vettem, hogy a fa egyre jobban elnyel. Ken kezeire is rátekeregtek a növények, probált kiszabadulni de nem ment neki. És a fa továbbra is nyelt el.

   - Hamarosan az enyém leszel.

  - Azt nem hagyom!! - ordított Ken.

  Én elmosolyodtam, de akkor észre vettem, hogy Ken keze vérzet annyira probált kiszabadulni a növény szorításából.....Neki nem számít semmi sem csak az, hogy megmentsen?....Miért teszi ezt?....Hisz ő nem a saját akaratából lett az én fukum.....Akkor miért csinálja ezt?.....Miért harcol a végsőkig?....

   - Fejezd be Ken! - elfogott a sírás - Ne szenvedj miattam!

   Ken csodálkozva nézzet rám.

   - Te csak engem akarsz, nem igaz? - fordultam a tündér felé - Enged el Kent!

   - Ez utolsó kívánság akkar lenni?...Rendben ha ezt akarod úgy sem megyek semmire egy emberrel.

   Ken kezén elkezdet lazulni a növény. Ken meredten nézzet rám még mindig. 

    - Miért én? Miért én lettem egy ilyen beképzelt mastrestnek a fukuja? 

    Abba hagytam a sírást és csak Kent néztem.

    - Mért akarsz megvédeni?...Nem nekem kéne téged megvédenem? - már már ordibált velem. 

    Aztán nagyon meglepődtem. Ken arcán egy könnycsepp folyt végig malyd a nyakláncára hullott ami azután csillogó fényben ragyogótt.

     - Miért teszed ezt?...A fukud vagyok!! Had védjelek meg!!!

     Az egész teste csillámlóan fénylet. A növények körülötte hamuvá porladtak.

     - Nahát, te akkor ennek a mastrestnek a fukuja vagy? Gondolhattam volna.

    Ken dühös szemekkel közeledett a fehér tündér felé. Ken megragadta a tündér nyakát és szorítani kezte. A tündér továbbra is mosolygott de hirtelen egy nagy villanás lefagyasztotta az arcáról a mosolyt. 

    - Ez, hogy lehet? - az arca megrepedt mintha csak egy baba lenne ami pillanatok allatt darabokra hullik - Mit?...Mit csinálsz? Hogy lehetséges ez??

    - Alábecsültél pedig nem lett volna szabad! - és tündér porrá hullott Ken kezei között.

    Ken dühös szemmel közeledett felém. Megállt elöttem, meg fogta a kezem és kihúzott a fa szorításából. Megprobáltam megállni a lábamon de összecsuklottak és Kennek estem.

    - Jól vagy? 

      - Őő...igen. - zavarban voltam mert Ken átölelt és nem engedett el.

    A csillogás mely körül vette az erdőt lassacskán el tünt és újra olyan lett amilyennek lennie kellet. Én még mindeg nagyon gyengének éreztem magam.

    - A fa elszívta az erődet.

    - Hogy?

    - A fa elszívta az erődet. Én is éreztem mikor azok a növények a kezemre tekeredtek. 

    - Így már értem.

    - Tudsz menni?

    - Azt hiszem.

    És elindultunk visszafelé. Ken nem tűnt valami boldognak. Bizonyára még mindig mérges volt rám. Lehajtottam a fejem, nem tudtam mit mondjak neki. De aztán elé álltam és felemeltem a fejem majd a szemébe néztem.

      - Talán tényleg egy beképzelt mastrest vagyok és ezt nagyon is bánom!

    - Kíra...

    - De...de tudom, hogy nem kell megvédenem téged...Nekem....-egy picit elvörösödtem - nekem szükségem van rád!!! Azt szerteném ha mellettem maradnál!!!

    - Vagy is megvédhetlek?

    - Igen!

    Ken elmosolyodott és azzal a kedves mosolygós tekintetével nézzet rám.

    - Rendben. - és megragadta a kezem majd magához huzott és megölelt. 

    - Ken. - probáltam kiszabadulni a karjai közül mert nem akartam, hogy lássa mennyire elvörösödtem.

    Egy kicsit idő múlva elengedett és rám nézett majd elnevette magát.

    - Hé, miért nevetsz?

    - Ááá, semmi, semmi!

    - Mond el!!!

    - Talán majd egyszer.

    - Na ne legyél ennyire gonosz!!!

    És Ken tovább nevetett. Az én arcomon is megjelent egy mosoly. Örülök, hogy újra jó kedve van Kennek!!! ^^

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.