Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


37.rész

2012.05.01

fa.jpg

 Akai ito / Vörös fonal 

   37.rész

  A szél az arcomba fújt, a kezemet kitártam és hagytam, hogy a szél a magasba repítsen. Aztán kinyitottam a szemem és elkezdtem előre futni a dombról lefelé. Futottam lefelé, kitárt kézzel és hagytam, hogy a szél a hajamba is belekapjon. Már már nem éreztem a földet a lábam alatt. És hirtelen...csak én lehetek ilyen szerencsétlen...kibicsaklott a lábam. Megállatam, a dombfelé fordultam és hátra döltem a fűbe. Néztem az eget ahogy a tiszta kék színen át úszkálnak a nagy fehér bárány felhők. A fejem főlé emelkedett Ken.

 - Jól vagy?

 - Igen bár a bokám egy kicsit fáj.

 - Miért mitörtént?

 - Kibicsaklott a lábam.

 - És nagyon fáj?

 - Nem, már egyáltalán nem! - mosolyogtam rá.

 Este hét óra volt. Kint voltunk egy mezőn amelytől egy kicsit távólabb egy erdő helyezkedett el. Körülbelül egy kilómétere voltunk a szállás helyünktől. 

 - Tényleg. - ültem fel - Be megyünk az erdőbe?

 - Hh? - nézzett rám kérdően - Miért akarsz bemenni?

 - Csak úgy. Szeretek erdőben sétálni!

 - Jó akkor menjünk.

 Felállt és felsegített engem is. Besétáltunk az erdőbe. A fák magasba nyúltak és alig engedtékbe a maradék napfényt. Az egyik fán két mókus futott fől, némelyiket pedig madarak csiripeltek. Lassan elkezdett fújni a szél és meglobogtatta a fák lombjait.

 - Miért szeretsz erdőben sétálni?

 - Nem is tudom. Talán mert megnyugtató, kellemes...olyan szép!

 - Hát, végülis nekem is megnyugtató ha nem támad rám egy vaddisznó.

 - Haha - nevettem - Most, hogy mondod én szoktam hasonló helyzetekbe kerülni.

 - Arra gondolsz, hogy állandóan megtámadnak?

 - Igen. - halkultam el.

 Ez után nem mondtunk semmit sem egy ideig. Ahogy egyre beljebb mentünk úgy az erdő is egyre sötétebb lett.

 - Miért van ennyire sötét?

 - Itt már a fák lombjai sűrűbbek és nehezebben engedik át a fényt.

 - Ó, értem.

 Még egy picit beljebb mentünk és a környezetünk, a körülöttünk lévő dolgok lassacskán megváltoztak. A fák mintha tündököltek volna és mintha a madarak éneke káprázatosabbá vált és talán hidegebb lett. 

 - Rossz elő érzetem van! - szólalt meg Ken.

 - Mi?

 - Menjünk innen!

 - De...

 Ken megragadta a kezem és magával húzott, de valami meg akadájozott a haladásban. Talán ágak vagy talán gyökerek nem is tudom de rátekeregtek a kezemre és hátra felé húztak. Ken hátra fordult és kikerekedtek a szemei.

 - Mi a...? - probált kiszabadítani a szorításukból de nem sikerült neki.

 Egy fáig húztak a gyökerek és a lábamra majd a hasamra is rátekeredtek, hogy oda szögezzenek a fához. Ken még mindeg a kiszabaditásomon ügyködöt de nem ment túl sokra vele. 

 - Probálkozhatsz de úgy sem sikerül kiszabadítanod! - mondta egy idegen hang.

 - Ki vagy te?

 Egy kicsit távolabbi cseresznye fából egy fiatal nő lépet ki. Teste fehér volt körülötte a levegő csak úgy fénylett. 

 - Mi...mi vagy te?

 - Tündér.

 - Tündér? De hisz nekik szárnyuk van.

 - Arra az apró virág tündérekre gondolsz? Én nem olyan vagyok!

 - És mit akarsz?

 - Az erődet!

 - Mi?

 - Neked hatalmas erőd van és nekem az kell!

 - Hhhaa, csak velem történik mindig ilyen???

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.