Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


36.rész

-menclave-_ef_-_a_tale_of_melodies_01_-xvid--056.jpg

  Akai ito - Vörös fonal

36.rész

   A fák...a bokrok....az erdő gyorsan elilant. Már a nap lemenőben volt és mi még mindig a kocsiban ültünk és még mindig úton voltunk. Ichi vezetett mellette az anyós ülésen Ken ült. Mögöttük Akae és Ataru, mögöttük pedig én. Ez az autó hét személyes volt. Elöl kettő, középpen három személy fért el és leghátúl ahol én voltam ott két ülés volt amely a hátsó ablak felé irányúlt. Így nézhettem az egyre távólódó városokat, falvakat amiken keresztűl mentünk.

    - Hol fogunk megszálni? - kérdezte Akae.

   - Hhhm?? - nézzet csodálkozva Ichi.

   - Úgye nem a kocsiban akarsz aludni??? 

   - Hát, én úgy terveztem. 

   - Azt már nem!!! A legközelebbi hotelnél álljál meg!!!

   - Oké, csak nyugodj meg!!

     Továbbra is bámúltam kifelé az ablakon. 

     Éppen egy faluból jöttünk ki felé. A végén egy temető volt. A fehér, szürke, fekete sírok között fák tornyosultak. Néhol a sírokat gazok fedték be. És akkor megpillantottam egy keresztett ami a sírok főlé emelkedett. Fehér színű volt kitünk mindegyik közül. Körbe volt kerítve egy kisebb kerítéssel. Bizonyára az nem sír volt. Valamiért úgy éreztem, hogy megálltunk, nem mozgunk. Csak azt a keresztett néztem. És akkor valami.....valami megjelent....talán valmilyen emlék....vagy csak látomás volt....talán káprázott a szemem de egy fiú volt a keresztre feszítve, a földet nézte de aztán rám nézett. Szeme olyan volt mint az egyém vörös, haja fehér fényben csilogótt. Engem nézett én meg őt. Szemében bánat és félelelem látszott arcáról egy könycsepp csordúlt le amely sírásba torkolott. A fiú bánattal teli szemekkel nézett rám és akkor vissza kerültem a valóságba. Már elhagytuk a falut. Újra erdők suhantak el mellettünk. Rájöttem, hogy Akae rázott föl a valóságba. 

     - Kíra, mi van veled??

     - Azt hiszem egy kicsit elbambúltam.

     - Egy kicsit? Öt perce rázlek.

     -  Hhh?? Bocsánat!

     - Mitörtént? - fordult felénk Ken.

    Bele néztem a szemébe és akkor hasító fájdalmat éreztem a szívemben, könnyek hullottak a szememből. 

     - Kíra....ne felejts el! - hangzott egy idegen szó.

    A könnyeim egyre jobban pogyogtak. Ürüsnek éreztem magam, valami....valamit elfelejtettem.....nem emlékszem rá....de fáj...FÁJ....NAGYON FÁJ....a világ egyre jobban sötétült és úgy éreztem egyre jobban elveszek a fájdalomban. A kín melyet éreztem olyan volt mintha elvesztettem volna valakit aki fontos volt számomra....vagy inkább valakiket?

-----------------------------------

    Egy nő állt elöttem....rám mosolygott....felém nyújtotta kezétt. Én menni akartam de nem tudtam és ő egyre jobban homályosodott és aztán eltünt, de aztán pedig egy gyerek jelent meg, körülbelül 9 éves lehetett. A kezemet fogta és húzott magával. Futottunk valamerre de fogalmam sem volt hová. Néha hátra nézzet és rám mosolygott. De sztán ő is lassacskán eltünt. És akkor újra......újra a keresztere feszített fiút láttam. Szeme ismét könnyekkel telt meg, de mosolygot.....mosolygott rám. 

     - Kérlek....Kíra.....ne felejts el!!! - mosolygott rám könnyes szemekkel. 

    Én is sírtam. Felé nyúltam de nem értem el, egyre távólabb kerültem tőle. Ő próbált kiszabadúlni de nem ment neki. Szomorú szemmel nézett rám és én egyre kécségbe esetten ordítottam egy nevett.

     - Hir..... 

    Kinyitottam a szemem. Egy szobában voltam.

    - Jól vagy? - ült az ágyam szélén Akae

    - Igen.

    - Mitörtént?

    - Egy fiút láttam.....szenvedett.....és azt hiszem miattam....de nem emlékszem rá... - megint elfogott a sírás - pedig az ő nevét ordítottam az álmomban de már nem tudom, hogy hívják..... - sírtam és csak sírtam. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.