Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25.rész

feher.jpg  Akai ito - Vörös fonal

    25.rész

   A kezemet Ken felé nyujtottam, probáltam felállni de nem tudtam. A kard egyre jobban közeledett. Elkezdet fújni a szél. A botom végén újra a kör jelent meg, de közepéről hiányzott a kristály és sehol sem láttam.

     A kard majd nem Ken hasát érintette mikor megállt. Mind a hárman meglepődtünk. A lány újra megprobálta megszúrni de nem sikerült. Ken elött egy láthatatlan pajsz emelkedett.

     - Mi...mi történt?

     A kristály megjelent Ken elött. Megint darabokra hullott és a darabok össze-vissza keringtek. A lány újra megpróbálta Kenbe döfni a kardot de erre egy fény fal jelent meg, és ő hátra esett. A kard messze elrepült és ő tölünk néhány méterre földön feküdt. A fény fal lassacskán elhalványodott és egy kisebb alaká formálodott. A lány felült és a szemei kikerekedtek. A fényből egy fiú alakja rajzolodott ki. Barna haja és kék szeme volt. A kristály darabok a fiú körül keringtek. A fiúnak szellem alakja volt és mintha a hátán szárnyacskák helyezkedtek volna el, bár ebben nem vagyok biztos. Arca szomorúsággal telt meg.

     - Rin? - kérdezte a lány.

     A fiú oda ment hozzá. A lány felé nyujtotta a kezét és a fiú megfogta, aztán megrázta a fejét. Olyan volt mintha beszélt volna de semmit sem lehetett hallani csak a lágy szellő hangját.

     - Értem. - mondta a lány aztán lehajtotta a fejét. Arcáról újabb könnycseppek hullottak le - Sajnálom! - emelte fel a fejét és könnyes szemekkel a fiúra mosolygott.

       A fiú felém fordult és rám mosolygott. Elindult felém szép lassan. Megállt elötem és a kezét nyújtotta. Én megfogtam és ő felhúzott.

     - Kérlek Hime, vigyázz a nővéremre! - halatszott egy hang és a fiú lassacskán szerte foszlot.

     - Az öcsém volt. Azt kérte, hogy fejezzem be a gyilkolást. - nézett felénk.

     A kristály újra összeállt, de egy kis darabja elszállt a lány felé és a kezébe landolt. Elkezdett fényleni és a kristályból egy kör alakú medál lett, olyan mint amilyen Kennek volt.

     - Ilyen volt az öcsémnek is.

     - Tudod mi ez? - kérdezte Ken.

     - Igen, a fukuknak ilyen medáljuk van.

     - A te medálod! - álltam fel nagy nehezen.

     - Az enyém?

     - Igen. Mi a neved?

     - Miu.

     - Én Kíra vagyok, ő pedig Ken.

     - Már emlékszem rád! - kiáltott fel Ken - Az nap amikor utóljára láttam a legjobb barátomat te is megjelentél. Az utcán sétáltunk és te meg az egyik épület falának dölve nézted az eget, sötét volt ha jól emlékszem. Akkor azt mondtad, hogy ne menjünk a híd felé de mi mégis arra mentünk és végén a barátom meghalt és kis hiján én is. De szerencsém volt mert valaki megmentett, de fogalmam sincs ki volt az. Nem lehet, hogy te voltál?

      - Őszintén szólva nem emlékszem, sajnálom!

      - Nem baj! - mosolyodott el Ken.

      - Na és a nyakláncot elfogadod?

      - Nem fogadhatom el!

      - Miért nem?

      - Mert hát majd nem megöltelek titeket.

      - Peched van mivel már nem adhatod vissza. Ha egy mastrest nyakláncot ad valakinek az már fukuvá válik.

      A lány egy kicsit elgondolkozott és így szólt.

      - Hát így nincs más választásom.....ELFOGADOM!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.