Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


23.rész

feher.jpg   Akai ito - Vörös fonal

       23.rész

   A szemeiben elégedetséget láttam. Felém fordult. Valahogy gondoltam, hogy még keres. De még sem gondoltam volna, hogy megtalál. A félelem átjárt rajtam. Nem tudtam mit csináljak, csak álltam és néztem rá. Tudtam, hogy az arcomon nem látszik a félelem, inkább a büszkeség és a beképzeltség, pedig semmi ilyen érzés nem volt bennem.

    - Nahát, tényleg nagyon beképzelt vagy!

    - Biztos vagy benne?

    - Az arcod erről árulkodik. - nyugodtan mondta, semmi gonoszság és semmi rosszindulat nem volt benne.

    - Miért jöttél?

    - Nem egyértelmű?

    - Megakarsz ölni. De azt nem értem miért?

    - Nem bosszú, nem is magánügy csak felbéreltek.

    - Így talán érthető. Azt elmondod, hogy kibérelt fel?

    - Fogalmam sincs. Nem láttam az arcát, eltakarta.

    - Utálod a mastresteket?

    - Nem.

    - Pedig azt hittem. A legtöbb ember utálja őket.

    - Igen ezt sajnos magam is tudom.

    - Hogy- hogy?

    - Sok ember bérelt fel mastrest megöléséhez. És... - elszomorodott, a szemeiből is szomorúság sugárzott - a kisöcsém egy mastrest fukuja volt. Nagyon szerette a lányt a lányt és ő is az öcsémet. Én is barátként tekintetem rá. De egy nap egy bérgyilkos megölte őt és vele együtt az öcsémet is.

    - Akkor döntöted el, hogy te is az leszel, igaz?

    - Igen. Úgy gondoltam így majd megtalálom azt aki megölte őket.

    - De nem találtad.

    - Nem.

    A lány a földet nézte míg mindezt elmondta. Egy kicsit elgondolkoztam ezen és felnéztem közben az égre.

     - Ha tudod, hogy milyen érzés az, hogy megölöik a szereteidet akkor te mért teszed ezt másokkal?

     Felnézett rám és mintha egy kicsit meglepődött volna.

     - Gondolj bele - és ránéztem, bele a szemeibe - a testvéred és az a lány is azt akarja, hogy így bosszúlj meg mindent? Vagy lehet, hogy ők nem is akarják, hogy ezt ted. - mondtam határozottan.

      A lány elmosolyodott és így szólt:

      - Lehet, hogy igazad van. - és rám nézett. Még mindig nem volt benne düh ikább végtelen nagy szomorúság - Sajnálom, hogy ezt kell tenem! - és rám támadt.

      - Hha, pedig el akartam kerülni ezt. - kiakartam nyitni a nyakláncomat de megint nem akart kinyilani. - Ááá, már megint??? Tényleg csak velem történek ilyenek!

     A lány maga előtt elsuhintotta a kardját amit én kikerültem nagy nehezen. Tudtam, hogy nem ugrálhatok előle állandóan. Valamit tennem kell még mielött annyi nekem. Pekhemre nem figyeltem oda rendesen és láttam ahogy közeledik a kard a hasamhoz és nem tudtam ellene semit sem tenni. Becsuktam a szememet és vártam a csapást. Hirtelen valaki felemelt és hátra ugrott velem. Kinyitottam a szemem. Ken volt az, ő mentett meg. A válán egy mély seb volt amit miattam szerzet bizonyára.

     - Jól vagy?

     - A kezed, megsérült!

     - Á, ez? - nézzet a vállára - Ez semmiség!

     - Tegyél le Ken.

     - Rendben. - féltve de lettet.

     - Most mérges vagyok!! Nem hagyom, hogy miattam valaki megsérüljön!!! De azt sem hagyom, hogy a bosszúd irányítson!! - elhatároztam magam, a hangom magabiztos volt. A nyakláncom fényesen kezdett el világítani. A ruhám fekete, piros fényben izzot, a hajam fehér színűvé változott. A szemem csak úgy izzott.

     - Kiváncsi voltam a mastrest alakodra.

     - Nem hagyom, hogy elvesz!! - a hangom félénk volt és nem értettem miért.

     - Akkor játszunk!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.